Adópercek – 2024/2. – A 2023. évi transzferár adatszolgáltatást érintő legfontosabb változások

A hazai transzferárazással kapcsolatos kötelezettségek a 2022-es adóévtől kiegészültek az új transzferár adatszolgáltatási nyomtatvány kitöltésével, amely szerint a transzferár nyilvántartás készítési kötelezettség hatálya alá tartozó adózók az éves társasági adóbevallásukban egy speciális a transzferárakkal kapcsolatos adatszolgáltatásra is kötelezettek. A tavalyi évben pénzügyminisztériumi transzferár kerekasztal egyeztetésen elhangzottak alapján a 2022-es évi tapasztalatokat összegyűjtötték és igyekeznek ezeket minél szélesebb körben felhasználni.

Ennek egyik eredménye, hogy a 2023-as évre az adatszolgáltatási kötelezettség kapcsán új ATP nyomtatványokat, illetve frissített kitöltési útmutatót rendszeresítettek.

A korábbi nyomtatvány fő struktúrája nem változott, azonban kiegészült két új ponttal:

  • az ügyletek összevonhatóságára / összevont vizsgálatára irányuló kérdéssel,
  • illetve a szokásos piaci jövedelmezőségre irányuló vizsgálatot illetően a tesztelt fél megjelölésével.

Mindkét információt sztenderdizált módon, előre megadott válaszlehetőségek közül történő megjelöléssel kell feltüntetni a nyomtatványban.

Az ügyletre vonatkozó összevonhatóság kapcsán az alábbi új lehetőségek közül választhat az adózó:

1 = az összevonás azonos ügyletekre/ügyletsorozatra vonatkozik

2 = az összevonás eltérő típusú, de szorosan összefüggő ügyletekre vonatkozik

3 = az ügyletnél nem történt összevonás

A tesztelt félre vonatkozó kiválasztási lehetőségek az egyes ügyletek esetében az alábbiak:

1 = a tranzakcióban a tesztelt fél a bevallást teljesítő adózó

2 = a tranzakcióban a tesztelt fél a bevallást teljesítő adózó belföldi kapcsolt vállalkozása

3 = a tranzakcióban a tesztelt fél a bevallást teljesítő adózó külföldi kapcsolt vállalkozása

4 = a tranzakcióban a tesztelt fél a társasági adócsoport tagja

A kitöltési útmutatóból az alábbiakat tartjuk szükségesnek kiemelni a 2023-as adóévre vonatkozóan, mely kérdések gyakran okoztak fejtörést az adatszolgáltatás kitöltése során:

  • A 2. sorban az 53. kód esetében akkor kell a TEÁOR kódot feltüntetni, amennyiben az az adott ügyletre értelmezhető.
  • Pontosításra került, hogy a 16. sorban ezer forint/egység (pl. ezer forint/tonna; ezer forint/négyzetméter) formában kell megadni.
  • Ha egy ügyletben vagy összevonható ügyletekben több egységárat alkalmaztak, akkor a 15–17. sorokat nem kell kitölteni.

A 2329-ATP-KV lap kapcsán rögzítették az adózók részére, hogy a kölcsönnél az ügylet ellenértéke a kamat, a tőke nem minősül ellenértéknek, a tőke összegét tehát nem szabad a lapon feltüntetni.

Összegzés

Fentiek alapján elmondható, hogy a 2022-es évhez képest minimális változás történt a transzferár adatszolgáltatási kötelezettségben.

Természetesen szívesen állunk rendelkezésükre a transzferár adatszolgáltatás kitöltésének támogatásában, illetve bármilyen kapcsolódó kérdés esetén keressenek minket bizalommal!

Megosztás:

kategóriák

Kapcsolat

Szarvady Zsófia Irodavezető
Back office igazgató

Szarvady Zsófia

Szarvady Zsófia közgazdászként végzett 2012-ben a Budapesti Gazdasági Egyetemen alapszakon majd 2015-ben a Budapesti Metropolitan Egyetemen mester szakon. Tanulmányai alatt és az azt követő években az InterContinental Budapest Front Office részlegén szerzett széleskörű tapasztalatot. 2016-ban csatlakozott a PwC Magyarországhoz, ahol az adminisztratív támogatás több oldalába is belekóstolt, mint team assistant, személyi asszisztens és pénzügyi asszisztens. 2019 februárjában csatlakozott a KONDOR Csoporthoz irodavezetőként és jelenleg a Back office igazgató pozíciót tölti be.

Szervezetfejlesztés és HR üzletágvezető, Partner

Polgár Lili

Polgár Lili HR Business Partner szakközgazdász (summa cum laude), Human Synergistics nemzetközileg akkreditált vezetésfejlesztési tanácsadó, szervezetfejlesztő (OD).

20 év szervezet- és vezetőfejlesztési tapasztalattal rendelkezik a KKV szektortól az állami cégeken keresztül a multinacionális vállalatokig. Tanácsadóként elsősorban felsővezetői fejlesztésekkel, változásmenedzsmenttel és együttműködést fejlesztő programokkal foglalkozik.

A KONDOR OD társalapítója, 2019-től a KONDOR Csoport Partnere.

Puskás Zsuzsanna Könyvelés és bérszámfejtés üzletágvezető
Könyvelés és bérszámfejtés üzletágvezető

Puskás Zsuzsanna

Puskás Zsuzsanna a vállalkozási ügyintéző és a kisvállalkozók gazdasági ügyintézője végzettségek megszerzését követően 2000-ben mérlegképes könyvelő képesítést szerzett. Tanulmányait ezután a Szent István Egyetemen folytatta közgazdász szakon. Közel tíz év számviteli és adózási tapasztalat megszerzését követően a tíz legnagyobb hazai számviteli szolgáltató egyikénél tevékenykedett könyvelési csoportvezetőként, és ezzel párhuzamosan a minőségirányítási rendszer kialakításával és működtetésével is foglalkozott. 2011-ben indította el saját könyvelési szolgáltatásokat nyújtó cégét, majd 2018-ban csatlakozott a KONDOR Csoporthoz a könyvelési üzletág vezetőjeként.

Adózási vezető

Vizer József

Vizer József 2003-ban végzett közgazdászként a Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Karán. 2003-ban mérlegképes könyvelő -, 2006-ban adótanácsadó -, 2012-ben okleveles forgalmiadó szakértő – és nemzetközi adószakértő képesítést szerzett. Közel tíz év adóigazgatási és adótanácsadói gyakorlat megszerzését követően 2013 óta különböző adózási vezetői pozíciókat töltött be, előbb a Lidl Magyarországnál, majd az RSM Hungary-nél. 2020-ban csatlakozott a KONDOR Csoporthoz az adótanácsadási üzletág vezetőjeként.

Pásztor László 2005-ben végzett közgazdászként a Pécsi Tudományegyetemen, adótanácsadói bizonyítványát 2007- ben szerezte meg. 2011-ben a közvetlen adók területén nemzetközi adószakértő címet nyert el. Több, mint egy évtizede foglalkozik nemzetközi adózással és transzferárazási kérdésekkel. A TranszFAIRár című könyv társszerzője, a TP GROUP társalapítója, szakmai vezetője. 2017-től a KONDOR Csoport Partnere.
TP üzletágvezető, Adószakértő, Partner

Pásztor László

Pásztor László 2005-ben végzett közgazdászként a Pécsi Tudományegyetemen, adótanácsadói bizonyítványát 2007- ben szerezte meg. 2011-ben a közvetlen adók területén nemzetközi adószakértő címet nyert el. Több, mint egy évtizede foglalkozik nemzetközi adózással és transzferárazási kérdésekkel. A TranszFAIRár című könyv társszerzője, a TP GROUP társalapítója, szakmai vezetője. 2017-től a KONDOR Csoport Partnere.

Kondor Bence Barnabás 2002-ben végzett jogászként. A PhD képzéssel párhuzamosan kezdte meg tanulmányait a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Karán (2002-2007). 2008 óta foglalkozik transzferárazással, valamint vállalkozás- és üzletfejlesztéssel. A TranszFAIRár című könyv társszerzője. A TP GROUP a KONDOR Csoport és a VISEGRAD Consulting Group alapítója.
Szervezetfejlesztés és HR üzletágvezető, Alapító, Partner

Dr. Kondor Bence Barnabás

Dr. Kondor Bence Barnabás 2002-ben végzett jogászként. A PhD képzéssel párhuzamosan kezdte meg tanulmányait a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Karán (2002-2007). 2008 óta foglalkozik transzferárazással, valamint vállalkozás- és üzletfejlesztéssel. A TranszFAIRár című könyv társszerzője. A TP GROUP, a KONDOR Csoport és a VISEGRAD Consulting Group alapítója.

Bársony Farkas pénzügyi jogász, hosszú ideig a GE Hungary ügyvezető igazgatója és több GE üzletág globális és EMEA adóügyi igazgatója. Legutóbb a PwC CEE TLS Partnere. Az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham Hungary) elnöke. Munkája elismeréseként a Magyar Érdemrend Lovagkereszt kitüntetettje. A Nemzeti Versenyképességi Tanács tagja. A VISEGRAD Consulting Group társalapítója, 2019-től a KONDOR Csoport Partnere.
CEO, Partner

Dr. Bársony Farkas

Dr. Bársony Farkas pénzügyi jogász, hosszú ideig a GE Hungary ügyvezető igazgatója és több GE üzletág globális és EMEA adóügyi igazgatója. Legutóbb a PwC CEE TLS Partnere. Az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham Hungary) volt elnöke. Munkája elismeréseként a Magyar Érdemrend Lovagkereszt kitüntetettje. A Nemzeti Versenyképességi Tanács tagja. A VISEGRAD Consulting Group társalapítója, 2019-től a KONDOR Csoport Partnere.